banner

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: párkapcsolat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: párkapcsolat. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. február 12., péntek

Párom önként mondta, hogy hajlandó rajtam szorgoskodni

„30-as évei közepén járó férfi vagyok, rák csillagjegyű, tehát a legvéksőkig hűséges típus. Történetemet azért osztom meg veletek, mert kicsit nyakatekert a helyzet: párommal azért vagyunk válófélben, mert amit korábban bevállalt, azt most gyűlöli” – a mai levél beküldőjének a Zakariás álnév jutott, és ebből a bevezetőből még nem is lehet sejteni, mennyire meredek témával fog foglalkozni a levél.

Az biztos, hogy ezúttal nem egy olyan problémáról van szó, ami a párok többségénél szóba kerül – de pont ezért érdekes Zakariás levelét elolvasni. Ön mit mondana neki? Volt már olyan, hogy önnek is egy hasonló szexuális probléma nehezítette meg egy kapcsolatát?

2016. január 31., vasárnap

2016. január 14., csütörtök

Erotika a századfordulón

Nyílvánosan nem beszéltek a szexről, de privátban nyitottan kezelték a témát – derül ki egy századfordulós kérdőívből. Házasság előtt sokat nem tudtak a testiségről.

A viktoriánus nők prűdségéről alkotott képet oszlathatja el egy rég elfeledett, a szexuális szokásokat kutató felmérés, amelynek alapján teljesen új képet alkothatunk a 19. századi hálószobák titkairól.

Dr. Clelia Duel Mosher kutatása során 1892 és 1920 között 45 középosztálybeli, felsőfokú nő töltött egy szexualitással, házassággal és gyermekvállalásal kapcsolatos kérdőívet.

2015. december 30., szerda

Szexualitás: utódnemzés vagy örömkeresés?

A XIX. század végéig a házasságok „a mennyben köttettek”, azaz a felnövekvő fiatalok szülei igyekeztek a párkapcsolatot létrehozni. E célból bálokat rendeztek, ahol az első bálozó leányokat prezentálták a környék férj-jelöltjei számára. Ilyenkor mind a férfiak, mind a fiatal lányok igyekeztek előnyös tulajdonságaikat felvillantani: a tanultság, a karrier, a megfelelő szociális státusz a férfiak birtokában lévő előnyök, a pompás ruha és a csillogó ékszer, mint a fiatal lányok felmenőinek pozitívuma jelent meg.

Az első világháború megerősítette, majd fellendítette a feminista mozgalmakat, és a nők egyre fokozottabban tiltakoztak a korábbi szociális szereposztás ellen. A hadiüzemekben egyre nagyobb szükség volt a munkaerőre, egyre több nő vett részt a korábban férfiasnak tartott feladatok vállalásában, egyre több nő jelentkezett önkéntesnek és vett részt a fronton harcoló katonák egészségügyi ellátásában.

2015. november 21., szombat

2015. október 9., péntek

Szex vagy nem szex?

Alább Rovó Edina gondolatait posztolom. Érdekes olvasmány!

Hmmm… Mi a helyzet a szexszel? De most úgy őszintén! Az egyetlen ok hogy témaként egyáltalán felhozom ebben a könyvben az az, hogy másról sem lehet manapság hallani csak a szexről, no meg meztelen nők fotóival van tele minden újság, hirdetés. Mi a csuda folyik itt? Még nem is olyan régen egy kivillanó női boka kész szeméremsértésnek számított, ma már egy épp hogy nem pucér nő látványa sem kelt semmi féle föltünést a villamoson. Ilyen kort élünk, legyinthet erre, de kérdem én, ez jó irány? A szexualitás nem két ember személyes története kéne hogy legyen? Mert hát mostanság boldog boldogtalan levetkőzik és címlapra kerül pár agyon használt bankjegyért. És csodálkozunk, hogy nem találunk olyan partnert, aki értékel minket? Aki szeret és odafigyel ránk? Tényleg azt hisszük nagy lazán felrúghatunk minden erkölcsi szabályt és közben majd találkozunk a nagy Ő-vel aki életünk végéig imád és tisztel minket? De hát hogy, amikor mi sem tiszteljük magunkat! Egy olyan ember, aki tiszteli magát, nem csinál magából élő húsárut.


2015. szeptember 2., szerda

A szakértő szerint így szeretkezhetsz igazán jól

Dr. Hilda Hutcherson nőgyógyász és szexológus ad néhány jó tanácsot a Mindaz, amit anyukád nem árult el a szexről című könyvében, ami nemcsak a férfiaknak szól, hanem a nőknek is.

2015. augusztus 29., szombat

A szex egész életen át jól megy, ha…

Könnyű egy nővel bánni, ha jó libidója van és gátlástalan, vagy ha a szexben széles látókörű, vagy perverz; ha szereti a saját testét a partnere előtt auto és/vagy hetero ingerlésre vagy kielégítésre. Az intenzív libidójú partner akkor is jó szokott lenni, ha egyetlen szexuális fantázia tartja fogságban és annak újra és újra ismétlését követeli: mert intenzíven éli meg a szexuális tevékenységet, ezért ez a partnert is tűzben vagy érdeklődésben tartja, akkor is, ha amúgy nem a nő adott érdeklődése a férfi számára az első, vagy a tizedik, vagy az akárhányadik rítus.

2015. augusztus 21., péntek

Hogyan kell kielégíteni egy nőt?


Sok nő kielégítetlennek érzi magát, de nem a kevés szex, hanem a rossz minőség miatt. Azt állítják, a párjuk, férjük, partnerük nem adja meg nekik azt, amire vágynak. Túl durván közelednek, hirtelen nyúlnak oda, ahova csak erős bemelegítés után lehetne. Ilyen esetekben nem érdemes hallgatni, meg kell mondani, mit szeretnénk. Szemléletváltás az értékesítésben. Az új gondolkodásmód és képességek fejleszthetők! 

Jó, persze nem túl könnyű megfogalmazni a mondanivalónkat, ráadásul benne van a pakliban, hogy alaposan megsértjük a társunkat, aki eddig a világ legjobb szeretőjének képzelte magát. Tapintatosnak kell lenni, inkább néhány finom célzással kell utalni a vágyott dologra. A femalefirstnek van néhány ötlete, hogyan lehet virágnyelven fogalmazni. 


2015. augusztus 11., kedd

Orális szex lépésről lépésre

Hogyan kezdj hozzá?
Az alaptechnika, hogy az száddal elfeded a fogaidat és ó-alakot formálsz velük, de közben ne szorítsd össze az ajkaidat, hanem próbáld lazán és puhán tartani azokat. Egy kézzel fogd meg a hímvessző tövét, majd miközben tartod a szemkontaktust a pároddal, lassan vedd a szádba a férfiasságát és csússz rá kétszer-háromszor. Ha a szemei a fellegekben járnak, akkor az máris igazolja, hogy tökéletes volt a kezdés. Ennek örömére folytasd tovább a mozdulatot és néhányszor vedd a szádba teljesen. Ezután próbáld meg kézzel is segíteni az ajkaidat, majd a pénisz tövénél óvatos, gyenge fogással csavargasd a csuklódat, miközben a nyelveddel is körkörös mozdulatot végzel a szádban, de vigyázz a makk tövénél található, visszahúzódott bőrrel, nehogy megsértsd.

2015. július 10., péntek

Szexuális kultúránkról

A kultúra szó hallatán, az emberek többségének valószínűleg nem a szexualitás jut az eszébe. Pedig egy kiegyensúlyozott kapcsolat gördülékeny működéséhez, ez is fontos alapanyag. Amennyiben némi időt szánunk arra, hogy a különböző internetes portálokat böngésszünk, feltűnhet, hogy a kultúra a szexualitás fogalomkörébe is egyre gyakrabban helyet kap. A közfelfogásban a kultúra szó hallatán, szinte mindenki az értékrendszerre vagy a műveltségre asszociál. A hivatalos meghatározások szerint, a szexuális kultúra az általános értelemben vett kultúra szerves része.

A mai világban amikor a média folyamatosan ontja magából a szexualitással kapcsolatos híreket, filmeket, talán még inkább szükség van arra, hogy nem csak a fiatal generáció, hanem az érettebbek is elsajátítsák a szexuális magatartáshoz nélkülözhetetlen ismereteket. A tanulás tehát a szexualitás területén is elengedhetetlen és ez nem csak az elméleti tanulásra vonatkozik. Amint azt tudjuk, az elmélet, gyakorlat nélkül mit sem ér.