Nyílvánosan nem beszéltek a szexről, de privátban nyitottan
kezelték a témát – derül ki egy századfordulós kérdőívből. Házasság
előtt sokat nem tudtak a testiségről.
A viktoriánus nők prűdségéről alkotott képet oszlathatja el egy rég
elfeledett, a szexuális szokásokat kutató felmérés, amelynek alapján
teljesen új képet alkothatunk a 19. századi hálószobák titkairól.
Dr. Clelia Duel Mosher kutatása során 1892 és 1920 között 45
középosztálybeli, felsőfokú nő töltött egy szexualitással, házassággal
és gyermekvállalásal kapcsolatos kérdőívet.
A kutatásban szereplő nők beszámolói szerint általában élvezték a
szexuális együttlétet, és a legtöbben férjüket okolták, amikor a
hálószobában nem kapták meg, amit szerettek volna. A legtöbben a házasság előtt nem tudtak túl sokat a szexről, egyesek
csak a vidéken látott állatokat hozták fel példának. A házasságban
azonban mindez gyakori, és élvezetes örömforrásnak bizonyult: a nők
háromnegyede hetente legalább egyszer szeretkezett. Egy 1867-ben
született nő egyenesen „a hosszú és biztos házasság zálogának” nevezte a
kielégítő szexuális életet.
Pornográf kalauz a viktoriánus Angliához
Az 1857-es Londonban a szex általános szórakozás volt: 6000 bordély
és közel 80 ezer prosti várta a kiéhezett férfiakat – á llítja a kor
erotikatörténetét jegyző történész.
A közismert mítosz szerint a viktoriánus kor átlag angolja olyannyira
frusztrált volt mindennemű szexualitástól, hogy még e legkisebb hasonló
utalásokat is megpróbálta eltüntetni az életéből. Egy két évtizde
folyó kutatás szerint azonban mindez csak a felszín, mert a valóság
egész másként festett: a társadalmat ugyanis a mainál is jobban átitatta
a szexualitás és a pornográfia.
A kérdés története az 1960-as évekre nyúlik vissza, amikor
megjelentették a közismert író, Henry Silver titkos naplóját, amely
őszinte megdöbbenést váltott ki: az erkölcs mintaképeként ismert szerző
szabadszájúan, és durván vallott szexuális élményeiről. A botrány kapuit
Lady Chatterley naplója tárta tágra pár évvel később, ami után már nem
volt megállás, és egymás után jelentek meg a viktoriánus pornográfia
irodalmi és vizuális alkotásai.
Több olyan, addig ismeretlen fotókollekció és erotikus napló is
előkerült, amely komolyan megingatta a korról korábban gondoltakat.
Ezekből született meg 1964-ben a kérdés alapművének számító, The Other
Victorians című könyv, majd a témát később Michael Mason történész vette
elő, aki 1994-ben The Making of Victorian Sexuality című
könyvében elemezte a témát.
Szerinte a vízválasztó az 1857-es év volt, amikor meghozták az első
Obszcén Publikációs Törvényt, amely mellesleg bevezette a pornográfia
szó használatát is. A szabályzás közel egy évszázadig volt érvényben, és
elég ellentmondásosan valósult meg. A törvény végrehajtásában ugyanis
igen képmutatónak bizonyultak az angolok: 1885-ben W.T. Stead újságíró
például megírta, hogy míg az irodalmi alkotásokat komolyan üldözték, a
gyakorlatban senkit nem büntettek meg, ha Londonban alig öt fontért
juthatott fiatalkorú prostituálthoz.
A The Lancet című folyóirat 1857-ben arról tudósított, hogy Londonban
6000 bordély és 80 ezer prostituált él. A statisztikákat támasztja alá a
Lady Pokingham által jegyzett viktoriánus pornó-klasszikus, a
„Mindannyian csinálják”. A The Times beszámolója szerint valójában
mindenki csinálta, és közülük is kiemelkedett a Walter nevezetű
viktoriánus szexológus. Walternek „A titkos életem” (My Secret Life)
című könyve 11 kötetben jelent meg 1888 és 1894 között, a sorozatot pult
alól árulták, míg ma a my-secret-life.com címről akár ingyenesen is
letölthető. Walter könyvében csak az f-betűs szó (kitakartuk: fuck) 5357
alkalommal jelent meg, és a szerző 1100 oldalon át a közel 1200
partnerrel folytatott szexuális kapcsolatát örökítette meg. „Walternek valószínűleg még a koporsóban is erekciója lehetett” – írja a The Times.
Arról azonban a mai napig komoly vita folyik, hogy ki is lehetett ez a
titokzatos Walter. A címre az első számú jelölt Henry Ashbee, a tiltott
könyvek iránt érdeklődést mutató életrajzíró, aki 1857-ben, 24 évesen
kezdhette meg erotikus odüsszeiáját. Szintén vita van arról, hogy
mennyire vehető komolyan a szexuáltörténeti munka. Ha azonban nem is
fogadunk el belőle mindent, az biztos, hogy a viktoriánus úriemberek
többi hobbijához hasonlóan ez is diszkréten, de igen intenzíven zajlott.
