Az első világháború megerősítette, majd fellendítette a feminista
mozgalmakat, és a nők egyre fokozottabban tiltakoztak a korábbi
szociális szereposztás ellen. A hadiüzemekben egyre nagyobb szükség volt
a munkaerőre, egyre több nő vett részt a korábban férfiasnak tartott
feladatok vállalásában, egyre több nő jelentkezett önkéntesnek és vett
részt a fronton harcoló katonák egészségügyi ellátásában.
Az érzelmi és erotikus összhangra épülő kapcsolatok elterjedése csak 20.
század második felében valósult meg, napjainkban pedig a szexuális élet
megkezdése már jóval megelőzi a házasság létrejöttét, nem egyszer a
tartós kapcsolat kialakulását is. Olyan új szociális viselkedésformák
alakultak ki, amelyek a huszadik század elején még elképzelhetetlenek
voltak. Csak emlékeztetésként hozom fel a polgári vagy egyházi
házasságtól eltekintő élettársi kapcsolatot, illetve az ún. „szingli” létformát, amelynek napjainkban már külön irodalma is van. A Homo
sapiens mindkét nemű egyede korábban kezdi meg a szexuális életet, mint
ötven évvel ezelőtt, nem ritkán annyira korán, amikor érzelmi fejlődése
még nem tart lépést testi fejődésével. Míg a XIX. század utolsó
harmadában a szexualitás túlnyomóan az utódnemzést szolgálta, manapság
az esetek többségében már az örömszerzés a cél.
A szexualitás definíciója
E fogalom alatt a testi vonzódást, a nemi érintkezésre való hajlamot,
viselkedést és gyakorlatot értjük. Stoller (1976) szerint a szexualitás
oly sok jelenség komplex együttese, hogy csupán részenkénti definíciók
léteznek, és eleve értelmetlen a szexualitás egészére vonatkozó
kérdésfeltevés, mivel arra, a fogalom definíciója értelmében konkrét
választ képtelenség megfogalmazni. A szexualitás lényege, hogy az ember
időnként vágyat érez, hogy intim testi kapcsolatba lépve egy partnerrel,
örömet előidéző tapasztalatokat szerezzen, hogy bizonyos testrészek
kölcsönös stimulációja révén örömet jelentő feszültséghez jusson, amely
genitális egyesüléshez vezethet, és amely kiemelt örömet jelentő
orgazmust idéz elő; illetve maszturbációt jelentő öningerlés révén –
fantáziált partnerrel vagy a nélkül – hasonló örömhöz jusson. Ez a
meghatározás rámutat a szexuális élmény és viselkedés legfontosabb
vonásaira.
A szexualitás fogalomköréhez tartozik minden olyan motívum vagy
folyamat, amely a nemi tevékenységgel kapcsolatos, kezdve a szexuális
tevékenységet kísérő öröm megélésétől az utódok létrehozataláig. A
szexualitás biztosítja az élet folytonosságát és a faj fennmaradását,
animális szinten egyszerűbb, míg humán szinten bonyolultabb körülmények
között – ezt a Homo sapiens evolúciós fejlődése eredményezte. A
szexualitás a humán párkapcsolat fontos, szinte elengedhetetlen kelléke.
A humán szexualitás alakulása
Az ember szexualitása szakaszosan érlelődik, mind élettani, mind
szociológiai értelemben. Az előbbi bejósolható végeredménnyel jár, míg a
társadalom (a környezet, elsősorban a primer csoport: a család) negatív
hatása még megfelelő környezetben is kedvezőtlenül befolyásolhatja az
alakulást, elsősorban a szülőknek a szexualitásról való előítéletes
gondolkodása következtében.
Ha az emberi fejlődés során a szexualitás nem válik a humán karakter
harmonikus összetevőjévé, az egész személyiség alakulását
befolyásolhatja, a promiszkuiditástól a teljes önmegtartózkodó
viselkedésig, illetve a két szélsőséges viselkedéssel együtt járó,
karaktert formáló befolyásolásáig. A megfelelő alakulás már a
világrajövetel pillanatában megkezdődik, például az anya-gyermek
kapcsolatot kísérő erotika révén. Ma már tényként kezeljük, hogy a humán
szexualitás az ember központi idegrendszere és hormonális tevékenysége
következtében nem csak a szaporodást szolgálja, hanem többségében attól
elkülönülve, befolyásolja a párkapcsolatok harmonikus alakulását is.
Egyre fokozottabban előtérbe került az a vélemény, hogy a humán
szexualitás elsődlegesen nem a szaporodás, hanem az örömszerzés
szolgálatában áll. Ezzel fennáll a veszély, hogy az öncélú örömszerzés
destruktív hatással lehet a párkapcsolatra, és egy olyan „egyszemélyes”
kalanddá válik, amelyben a test viszi a főszerepet, míg a lélek a
pillanatnyi örömet követően sivárságot, értéktelenséget él át. Ha két
ember kapcsolatában a test, a lélek és a szexualitás egyidejűleg és
kiegyensúlyozottan van jelen, akkor ezt az állapotot szerelemnek
nevezzük.
A humán szexualitás célja
Mivel a szexualitás definiálása nehéz, a szexualitást – önkényesen – a
szexuális tevékenység két célja szerint közelítem meg. Az első az
(A) utódnemzés (köznyelvben: „gyerekcsinálást”), amelyben a cél a
megtermékenyülés /megtermékenyítés, ekkor a test az elsődleges tényező,
valamint
(B) a szexuális tevékenységből fakadó öröm együttes megélését: a
szeretkezést, amelyben a „szeret” kitétel a kulcsszó, szemben a
köznyelvben használatos „dugással”, amelyben a cél a szexuális öröm
érzelemtől mentes, öncélú megszerzése. A következőkben a köznyelvi
kitétellel szemben a „szexelés” elnevezést használom.
Az utódnemzés és az örömszerzés egymástól nem izolálható. Optimális
esetben együttműködnek, azonban fontossági sorrendjük megcserélődhet. Ez
történik fogamzásgátlás esetén, amikor a szexualitás elsődleges célja
az együttesen átélt testi-lelki közös élmény, mint a kapcsolat
beteljesülése és összetartása. Az örömszerző, úgynevezett „orgazmus-centrikus” szexualitásban („szexelésben”) azonban eltolódhat a
hangsúly, amikor az egyik fél (többségében a férfi) önmaga számára
kisajátítva a testi élményt, társát szexuális tárgyként kezeli. Ilyen
esetben a szexualitás puszta drive-redukció, „szexelés”, öncélú, önző
szexualitás, amely nem terjed túl a testi élményen, és a kapcsolat
kohézióját sem hivatott szolgálni. Vonásaiban hasonlítható a
maszturbációs praktikákhoz, ahol a „másik” csak fantáziában, mint
szexuális tárgy van jelen.
A címbe foglalt célt (utódnemzés vagy örömszerzés) két irányból
közelítem meg: a testi működés, a biológia felől, másrészt a
pszichológia fogalmi rendszerére támaszkodva. Ez a megközelítés lehetővé
teszi, hogy a testnek és a léleknek a cél elérésében játszott szerepét
könnyebben megérthessük. Az előzőekben vázolt csoportosításból kihagyok
egy tényezőt, nevezetesen azt, hogy a szexualitás házasságon belül vagy
azon kívül, tartós kapcsolat vagy futó kaland formájában következik-e
be. Egyedül a szexualitás céljáról lesz szó, továbbá arról, hogy
mennyiben tér el a humán szexualitás az animális fajfenntartó és
szaporodási ösztöntől.
A szexualitás mint a gének elterjesztése
Darwin fogalmazta meg 1856-ban, hogy a legéletrevalóbb egyedek
szaporítják a fajt. Minél sikeresebben reprodukálja önmagát az egyed,
annál többen viszik tovább génjeit. A humán szexualitást sokáig az
animális fajfenntartás ösztönszerűségével modellálták. Feltételezték,
hogy az emberben – az állatokéhoz hasonlóan – létezik egy ösztönös,
programozott folyamat, amely a szexuális viselkedést szabályozza.
Azonban hamarosan kiderült, hogy a humán szexualitás számos
vonatkozásban eltér az állati szaporodástól, például nincsen időszakos
ciklusokhoz kötve, az ember szexuálisan folyamatosan ingerelhető. Ami
azonban ennél is jelentősebb: a humán szexualitás olyan
személyiségtulajdonságokhoz kötött, amelyek fontosabb szerepet töltenek
be, mint a biológiai tényezők. Ehhez járul még a humán szexualitás
társadalmi befolyásoltsága, amely bizonyos nemi viselkedésmintákat
engedélyez, másokat letilt, bizonyos szexuális viselkedést engedélyez,
másokat viszont bűnnek nyilvánít.
A „fitség” fogalma
A biológia gondolatait a genetika fejlesztette tovább, amikor az
öröklődés tanulmányozásával a gének terjesztését és az utódoknak történő
átadását vizsgálta. A szaporodási siker mérhetővé tételéhez bevezették a „fitness” (alkalmasság, rátermettség) fogalmát. Ez megmutatja, hogy az
adott morfológiai vagy viselkedéses jelleg – illetve ennek genetikai
alapjai milyen gyakorisággal jelennek meg a következő generációban.
Számos fitségjelző létezik, amely az erőnléti állapotot (kondíciót)
jelzi, amely viszont visszavezethető az élőlény genetikai állományára. A
férfi fizikai fitsége védelmet és biztonságot jelent a nő számára,
intellektuális téren érzelmi intelligenciája jelent elköteleződési erőt,
szociális intelligenciája pedig lehetővé teheti széles
kapcsolatrendszer kiépítését. A nő fitségjelzői a feminin attraktivitás
és az anyaság jellemzői, továbbá az alkalmazkodás, az empátia, valamint a
verbális készség. A fitség „reklámozása” mindkét nemű egyed számára
lehetővé teszi a jó génekkel rendelkező partner kölcsönös kiválasztását,
a szexuális szelekció pedig a fitség gyors javulását eredményezi. A
fenti elgondolás értelmében párkereső viselkedésünk célja nem egyéb,
mint fizikai és szellemi fitségünk kommunikálása a potenciális szexuális
partner felé.
Felmerül a kérdés: érvényes-e a humán szexualitásra ez az elméletet,
amely legfontosabb motívumként a gének terjesztését jelöli meg? Ha
elfogadjuk, úgy miként értelmezzük, hogy egy jó fizikai és szellemi
fitséggel megáldott szerzetes cölibátusban él, vagy hasonló pozitív
adottságú férfi/nő tudatosan aszexuális életvitelt folytat. Jelenheti-e
azt, hogy az ilyen személy nem rendelkezik megfelelően jó
génállománnyal, és ezért nem keres/talál magának megfelelő társat génjei
terjesztéséhez? Mit jelent a homoszexuális és leszbikus vonzalom, mit
kezdjünk azzal a ténnyel, hogy kiváló költők, zeneszerzők, tudósok és
művészek soha nem nemzettek utódokat, mégsem indokolhatjuk ezt
génállományuk gyengeségével.
Szexualitás a dualizmus korától napjainkig
Mint már erről szó esett, a XIX század végéig a házasságok „a mennyben
köttettek”, azaz a szülők igyekeztek a házastársi kapcsolatokat
létrehozni. E célból bálokat rendeztek, ilyenkor mind a férfiak, mind a
fiatal lányok igyekeztek „előnyös génállományukat” felvillantani: a
tanultság, a karrier, a megfelelő szociális státusz, mint a férfiak „fitsége”, a pompás ruha és a csillogó ékszer, mint a fiatal lányok
felmenőinek fitsége jelent meg. Amennyiben a két fiatal „génállománya” megfelelőnek találtatott, a felmenők összeültek, elkészítették a
házassági szerződést, majd összehozták a fiatalokat, és reménykedtek,
hogy majd csak kialakul közöttük a vonzalom. Ha ez utóbbi nem is
valósult meg, az sem volt akadály, mert az esetek többségében a házasság
ilyenkor is létrejött, hogy az előnyös „génállomány” – értsd ez alatt a
vagyont – gyarapodjon. Nem egyszer, éppen a vagyon egybetartása
céljából, még másod- és első-unokatestvérek házasságát is létrehozták,
és előfordult, hogy e frigyből született utód kisebb-nagyobb fejlődési
rendellenességgel jött a világra. A lényeg, hogy a vagyon, mint a „genetikai állomány” reprezentánsa, gyarapodásnak indult.
De mi lett ezekben a házasságokban az érzelmekkel és a szexuális
vonzalommal, túl az evolúciós értelemben vett genetikai állomány
elterjesztésén? Az utóbbi feladatot a férjek teljesítették: a házasság
első éveiben utódokat nemzettek, idővel pedig látogatták a nyilvános
házakat, vagy ha vagyonuk ezt lehetővé tette, olyan szeretőt tartottak,
akivel érzelmeiket is megoszthatták, és e kapcsolatból nem ritkán igazi „szerelemgyerek” született. A nők nem voltak ilyen jó helyzetben, mivel
szerepük a génállomány megőrzése volt. Ezért ügyelniük kellett, nehogy
alkalmi kapcsolatuk bonyodalmakkal járjon, így meg kellett elégedniük
azzal, hogy érzelmi életük anyaként teljesedjen ki. Nőiségük erotikáját
kielégíthették játékos csábítgatással, kockázat nélküli hódításokkal,
vagy kényszerűen elfojtották szexualitásukat, következményként a
tizenkilencedik század végén, Freud munkásságának kezdetén, tömegesen
megjelentek a hisztériás tünetek. Az első világháború megerősítette,
majd fellendítette a feminista mozgalmakat, amelyek egyre fokozottabban
tiltakoztak a konzervatív szociális szereposztás ellen. Ezt a háborús
körülmények is segítették: egyre nagyobb szükség lett a nőkre a
hadiüzemekben, egyre több nő jelentkezett önkéntesnek és vett részt a
sebesült katonák egészségügyi ellátásában. Mivel a fronton harcoló
férfiaknak nem volt lehetőségük paternalista hatalmuk gyakorlására, a
katonai szolgálatra (talán éppen „gyenge” génállományuk miatt)
alkalmatlannak minősített, és a hátországban tüsténkedő férfiak
igyekeztek alkalmat találni saját genetikai állományuk elterjesztésére.
Szexualitás a XX-XXI. században
Az érzelmi és erotikus összhangra épülő kapcsolatok elterjedése az
elmúlt század második felében valósulhatott meg, napjainkban pedig a
szexuális élet megkezdése már jóval megelőzi a tartós kapcsolatot, vagy a
házasságot. Az viszont kétségtelen, hogy humán szinten is jelen van
mind a genetika, mind pedig a szexuális szelekció. A férfiak egész
életük során gyakrabban folytatnak szexuális aktivitást, mint a nők. A
szexuális tevékenység előfeltételeként kevésbé tartják fontosnak az
intimitást és a szerelmet. Magasabb szexuális partnereik száma, és
kevésbé értékelik a monogámiát, mint a nők. Utóbbiak szexuális
aktivitásában idővel megjelenik az anyai motívum, ennek illusztrálására
idézem egy huszonéves „szingli” nő megjegyzését: „Mi, lányok, csak
pasizunk, pasizgatunk… aztán egy reggel arra ébredünk, hogy már nem is
pasit keresünk, hanem a gyermekünknek egy jó apát.”
Napjainkban gyakori, hogy az esetek jelentős részében a szexualitás
kizárólagos célja az örömszerzés. Diamond (1997) szerint az ember
szexuális viselkedése kifejezetten bizarr, ha a földet benépesítő többi
emlősfajéhoz hasonlítjuk. Feltételezi, hogy évmilliókkal korábban
majomszerű őseink még másfajta szexualitást űztek, az evolúciós erők
hatására lettünk „másmilyenek” és e változás döntő hatást gyakorolt az
emberréválás folyamatára. Ugyanis animális szinten a párzás csak akkor
következik be, ha ez haszonnal jár, e haszon a gének terjesztése, a
szaporodás. Elméletileg hasznos lenne, ha ugyanolyan hatékonyak és
megfontoltak lennénk a szexualitásunk esetében, mint a többi faj
egyedei. Mégis milyen előnyt szerzünk látszólagos célszerűtlenségünkkel?
Elődeink, a barlangi asszony és a barlangi férfi, vadászatból és
gyűjtögetésből szerezte be a táplálékát, ehhez a férfinak útra kellett
kerekednie, miközben az asszony egyedül vigyázott gyermekeire. Nem
tudhatta: mikor tér vissza párja, és hogy visszatér-e egyáltalában, nem
tapossa-e el egy mamut, vagy nem csábítja-e el egy másik, rivális
asszony, aki éppen ovulál. Hogy maga mellett tartsa párját, kezdett úgy
viselkedni, mintha ovulálna és a megtermékenyítésre várna, amelynek
éppen most jött el az ideje. Megtehette, mert ovulációjának nem voltak
olyan látványos jelei, mint a többi főemlős esetében. A feltételezések
szerint a rejtett peteérés a monogámia érdekében fejlődött ki, otthon
maradásra kényszerítve a férfit, aki így biztos lehetett apaságában. Egy
másik elmélet szerint viszont azért fejlődött ki a rejtett ovuláció,
hogy a nő számos szexpartnerhez juthasson, így a nőt sok férfi támogatta
abban a hitben, hogy ő nemzette az utódokat.
A férfi szexualitása
A szexualitás örömszerzésként való gyakorlása többségében a férfira
jellemző viselkedés, mivel biológiai és élettani sajátosságait
elsődlegesen a „génállomány elterjesztését” kísérő, az örömszerzés által
motivált ösztön vezérli. Ez a férfi szexuális viselkedését könnyen
elterelheti az önző örömszerzés irányába, figyelmen kívül hagyva a nőnek
azt az elvárását, hogy a férfi tapintata, figyelmessége, és a biztonság
nyújtása révén kialakulhasson benne az a hangulat, amely számára
biztosítja, hogy ne csupán szexuális tárgyként, hanem hódító nőként
élhesse meg a helyzetét.
A nő szexualitása
A nőnél viszonylag ritkábban fordul elő, hogy a szexualitás célja
egyedül az öröm megszerzése lenne. Az egyéjszakás kalandra vállalkozó nő – ha tudatosan nem is – de valójában nem annyira a szexuális örömszerzés
miatt bocsátkozik egy futó ismeretségbe, inkább igyekszik elkerülni a
magány érzését, bizakodva, hogy a kaland folytatódik, és nem csupán
egyetlen alkalomról lesz szó, hanem esetleg hosszabb kapcsolat
kiépítésére is lehetősége lesz. Az egészségesen kibontakozó nőiség azt
diktálja, hogy tartós kapcsolatban, családban éljen, gyermekei
világrajöttével anya is lehessen. A „szingli” életmód ellentmond a
nőiség kiteljesedő átélésének.
Egy futó, egyéjszakás kalandból, a szexuális öröm kölcsönös átélésétől
támogatva, tartós kapcsolat is létrejöhet, feltételezve, hogy a pár két
tagja a szexualitáson kívül más közös élményt is képes átélni. Ha ez
sikerrel jár, a kapcsolat stabilizálódik, és a pár eljut egy pontig,
amikor – túl az örömszerzésen – megszületik bennük a vágy újabb közös
élmény átélése iránt: egy utazás, tartós együttlét, összeköltözés,
együttélés, végül a gyermek, az utód igénye. Ha a fogantatás
bekövetkezik és az utód világra jön, úgy a közös élmény már nem csak a
testi örömöt, hanem azt az együttes pszichés élményt is felidézi,
amelyben a gyermek megfogant. A két fél között a kötődés egyre
erőteljesebb lesz, mivel a kapcsolat lényege már nem pusztán a testi
öröm megszerzése, hanem az ebből fakadó eredmény: a gyermek világrajötte
és jelenléte. Ilyenkor a kapcsolat magasabb szintre emelkedik, és
minden olyan élmény megerősíti a kohéziót, amelyet a pár két tagja
közösen átél.
Testi-lelki együttes élmény: a szerelem
A párkapcsolatban a szerelem nem csupán a lelkeket, hanem a testeket is
közelebb hozza egymáshoz, utat nyit az érzékiségnek, és ez lehetővé tesz
olyan értékes tapasztalatok megszerzését, amelyek tovább erősítik a
kapcsolatot. A tartós szerelmi kapcsolatban szeretkezés folyik, a két
fél egymást kölcsönösen megajándékozza. Hogy mi az ajándék, az
másodlagos: a kölcsönös testi intimitás átélése, vagy a fogantatás és a
gyermek. A puszta örömszerzés esetében mindkét fél csak megszerezni
akarja az örömöt, és nem biztos, hogy azt viszonozni képes, vagy
viszonozni akarja. A szeretkezésben azonban jelen van a kölcsönösség és
az ajándékozás feletti öröm, amely mind az ajándékozó, mind az ajándékot
kapó fél számára fontos. Ez a fontosság bizonyítéka annak, hogy a
szeretkezés célja nem pusztán egy testi élmény (az orgazmus), hanem az
érzelmek jelenléte és e jelenlét kommunikációja. Ha ezen a célon túl az
utód nemzése is közös célként jelenik meg, akkor az ajándék még az
előbbinél is értékesebb lehet – feltéve, ha a gyermek mindkét fél
számára a várt ajándékkal egyenértékű.
A gyakorlat bizonyítja, hogy nincsen olyan intenzív szexuális élmény,
amely hosszú távon, egyetlen motívumként képes két embert összetartani. A
teljes értékű, harmonikus házasságot, (tartós kapcsolatot) egyetlen
tényező nem tarthat össze, még akkor sem, ha ez a tényező az anyagi
érdekeltség. Érdekházasság – mint erről korábban már szó esett – a gének
(értsd: a vagyon) terjesztése, vagy a dominancia (a szövetséget kötő
családok hatalmának fokozása) céljából jön létre, ilyenkor nem
beszélhetünk érzelemről, vonzalomról, szexuális sóvárgásról. A házasság
fennmarad ugyan, de már nem illik rá sem az evolúciós, sem az általános
definíció. Egy anyagi, hatalmi érdekből kötött házasság jelenthet két
ember közötti eltéphetetlen köteléket vagy megbonthatatlan kapcsolatot,
de a „szerelmi” jelző nem illik hozzá. Az ilyen kapcsolatokban
előbb-utóbb a szexualitás vonzereje elszürkül, különösen, ha elsődleges
célként a gének elterjesztése – a kötelező utódok világrajöttével – már
megvalósult. Ha kezdetben volt is erotikus vonzalom, a kölcsönös érzelem
és a személyes, együttesen átélt élmények hiányában, és az újdonság
varázsának elszürkülésével a szexualitás a kapcsolatból kikopik.
A párkapcsolatot összetartó legfontosabb motívum az élmények, a
konfliktusok közös, együttes átélésének és megoldásának képessége.
Kétségkívül a szexualitás az egyik legintenzívebb közös élmény, pozitív
és negatív értelemben egyaránt. Korábban, amikor még az anyagiak, vagy a
hatalom koncentrálása befolyásolta a kapcsolat kialakítását, az esküvő
utáni nászút célja az első közös élmény létrehozatala volt. Mivel az
asszonyszerepbe kerülő virgo intacta leány iránti szociális elvárás a
szexuális tapasztalatlanság volt, anyjától, esetleg hasonló sorsra
jutott barátnőitől többségében csak negatív élményekről hallhatott,
hiszen a szexualitásban átélt pozitív élmény hangoztatása
erkölcstelenségnek számított. Ezért nem kétséges, hogy az első szexuális
aktust bizonytalanság és szorongás előzte meg. A nászút, amely
lehetőséget nyújtott az első, pozitív közös élmény átélésére,
hozzájárulhatott a párkapcsolat hangulatának javításához, a közös,
pozitív élmények átélésével a szexuális szorongás csökkentéséhez. Ennek
ellenére számos adat van arról, hogy az első szexuális együttlét csak a
házasságot követő évben jött létre, a nő konzekvens elutasító
magatartása (vaginitise), vagy a fiatal férj tapasztalatlansága,
impotenciája, durvasága miatt.
Amennyiben a főpróba sikeres, és a pár mindkét tagja képes meglépni a
maga kompromisszumát, tapasztalatuk szaporodik, majd kiderül, hogy a
felmerülő konfliktusokat képesek közösen megoldani – ez válhat az első
pozitív, közös élménnyé. Ha pedig a kapcsolat véglegesíthető, megjelenik
egy addig ismeretlen, de egyre inkább kibontakozó közös vágy: a gyermek
iránti vágy, a „gyerekcsinálás”. Ez az igény általában hamarabb jelenik
meg a nőben, mint a férfiban, ennek oka, hogy a gyermekvállalás
szakasza behatárolt, továbbá a nő előrelátóbb, mint a férfi: leendő
anyaként tudja, hogy a gyereket nem elég a világra hozni, fel is kell
nevelni.
Összefoglalás, konklúzió
(1) Mi motiválja a szexualitást: az utódnemzés vagy az örömszerzés?
(2) Milyen módon és milyen arányban vesz
részt a humán szexualitásban a test és a lélek?
A biológia értelmezése szerint az örömszerzés nem öncélú tevékenység,
hanem a szaporodás, a gének elterjesztésének szolgálatában áll. Azonban
napjainkban a szexuális együttlét többségének célja elsősorban az öröm
megszerzése, és a szexualitásban nem pusztán a testi, hanem a lelki öröm
is szerepet kap. A ma emberének már nem csak a gének eredményes
terjesztése nyújt örömöt, hanem a szeretkezéssel együtt járó pszichés
élmény is fontos. Esetenként a pszichés öröm megelőzi a testi örömet,
gondoljunk a férfi szexualitásának teljesítmény-centrikusságára, vagy a
szexualitásnak a pszichoszexuális identitást erősítő motívumára: a
sikeres nő eredményes csábításának örömére.
A kérdésre, hogy milyen módon és milyen arányban vesz részt a test és a
lélek a humán szexualitásban, a válasz a következő: annak függvényében,
hogy „szexelésről” vagy szeretkezésről van szó, mind a mód, mind az
arány változik. A „szexelésnek” célja elsősorban a testi (és
esetlegesen, ritkábban) a pszichés kielégülés megszerzése, vagy inkább
kisajátítása. Az érzelmek elfojtásra kerülnek, és a partner kívánsága,
elvárása figyelmen kívül marad. A „szexelésben” a testiség a döntő
tényező, a lélek többé-kevésbé kiszorul a folyamatból A szeretkezésben,
ahol a 'szeret' kitétel a lényeges, a két fél együtt éli át mind a
testi, mind a lelki kielégülést, még abban az esetben is, amikor az
élmény egyiküknél intenzívebb, másikuknál tökéletlenebb – de minden
alkalommal közös a cél, és közös annak esetleges meghiúsulásakor
keletkező konfliktus megoldása is. Ezt nevezi Kernberg (1995) „a partner
orgazmusával történő azonosulásnak”. Mint már említettem: önmagában a „szexelés” nem képes két embert hosszú távon összetartani, mert a „szexelésben” nincs jelen a legfontosabb tényező, az, hogy a közös
élmény alapja mindig a közös cél kitűzése és elérése, amelyet a közös
gondolkodás és a kölcsönös, közös érzelem vezérel.
Evolúciós definíció: „A szerelem érzelmi adaptáció, amely (szexuális
szelekcióval) a gének terjesztésének érdekében történő udvarlást egy
bizonyos egyénre összpontosítja”. Miller, im. 397.o.
Általános definíció: „'A szerelem' (fn) a szeretett személy iránti
vágyban és odaadásban megnyilatkozó, nemi vonzalmon alapuló érzelem, az
ilyen érzelmen alapuló viszony.” Magyar értelmező kéziszótár
„Szexelés” vagy szeretkezés?
Az evolúciós fejlődés oda vezetett, hogy az emberi közösülések túlnyomó
többsége fogamzásra alkalmatlan időben történik, az emberi szexualitás
elsősorban az örömszerzést, és nem a megtermékenyítést szolgálja.
Beethoven parasztcsaládból származott, apja alkoholista, anyja sokat
betegeskedő asszony volt. Hét gyermekük közül Ludwig volt a legidősebb,
és már 4 éves korában kitűnt zenei tehetsége. Húszas éveinek vége felé
figyelt fel kezdődő fülbajára, ez traumaként érintette, az öngyilkosság
gondolata foglalkoztatta. Elérhetetlen hölgyekhez vonzódott, akiket
eszményített, de soha nem házasodott meg.
A férfi kapcsolatát a szexuális tevékenység minősége alapján ítéli meg,
míg a nőnél ez fordítva van: a szexuális tevékenységét ítéli meg a
kapcsolatának minősége alapján.
A szexualitás számos folyamat összessége, és e folyamatok mind kapcsolatban állnak a szexuális örömmel.
forrás: rubicon.hu
