A kultúra szó hallatán, az emberek többségének valószínűleg nem a szexualitás jut az eszébe. Pedig egy kiegyensúlyozott kapcsolat gördülékeny működéséhez, ez is fontos alapanyag. Amennyiben némi időt szánunk arra, hogy a különböző internetes portálokat böngésszünk, feltűnhet, hogy a kultúra a szexualitás fogalomkörébe is egyre gyakrabban helyet kap. A közfelfogásban a kultúra szó hallatán, szinte mindenki az értékrendszerre vagy a műveltségre asszociál. A hivatalos meghatározások szerint, a szexuális kultúra az általános értelemben vett kultúra szerves része.
A mai világban amikor a média folyamatosan ontja magából a szexualitással kapcsolatos híreket, filmeket, talán még inkább szükség van arra, hogy nem csak a fiatal generáció, hanem az érettebbek is elsajátítsák a szexuális magatartáshoz nélkülözhetetlen ismereteket. A tanulás tehát a szexualitás területén is elengedhetetlen és ez nem csak az elméleti tanulásra vonatkozik. Amint azt tudjuk, az elmélet, gyakorlat nélkül mit sem ér.
A partnerek gyakran abba a hibába esnek, ha az első szexuális együttlét alkalmával nem megy minden gördülékenyen, akkor feladják a próbálkozást és ez nem egyszer a kapcsolat megszakításához is vezet. Ez többnyire a szexualitás területén szerzett kevés tapasztalat és az információhiány számlájára írható. Annak tudatosítása, hogy a szexuális gyakorlatok és a szexuális magatartás csak tanulással fejleszthetők, bizonyára még jó néhány évtizedet fog igénybe venni. A szexuális kultúra a testi, nemi kapcsolaton kívül jóval többet jelent. A partnerválasztás, a szerelem, az ismerkedés alapjait, az intim higiéniát és a házasság témakörét is magába foglalja. Ennek érdekében tanuljunk, fejlesszük és gyakoroljunk szorgalmasan, hogy a „szexuálisan is kulturáltak” legyünk.
A nyugati civilizációban a legutóbbi évszázadban kibontakozó szexológia tudományos vizsgálatai ugyan egyre világosabb képet adnak a szexualitásról és annak sokféle szerepéről, ám a szexológiai ismeretek közül még a legjelentősebbek sem mentek át nálunk a köztudatba, vagy eltorzultan jelennek meg. Ennek fő oka, hogy a magyar tudományos életben még nem nyert „polgárjogot” a szexológia, nincs egyetlen tudományos intézete vagy tanszéke sem, igen kevesen foglalkoznak vele, s többnyire azok sem fő hivatásszerűen.
Ez alapján igencsak érthető, hogy szexuális kultúránk állapotáról sem rendelkezünk megbízható és naprakész adatokkal. Folyt ugyan néhány, viszonylag szűk körű és nem reprezentatív adatgyűjtés az elmúlt évtizedekben, de ezekből csak hozzávetőlegesen rajzolhatjuk meg a folytonosan változó helyzetet. Ezért, ha érteni és tudatosan befolyásolni akarjuk a hazai szexuális kultúra állapotát, akkor nem árt bizonyos alapkérdéseket tisztázni.
A mai világban amikor a média folyamatosan ontja magából a szexualitással kapcsolatos híreket, filmeket, talán még inkább szükség van arra, hogy nem csak a fiatal generáció, hanem az érettebbek is elsajátítsák a szexuális magatartáshoz nélkülözhetetlen ismereteket. A tanulás tehát a szexualitás területén is elengedhetetlen és ez nem csak az elméleti tanulásra vonatkozik. Amint azt tudjuk, az elmélet, gyakorlat nélkül mit sem ér.
A nyugati civilizációban a legutóbbi évszázadban kibontakozó szexológia tudományos vizsgálatai ugyan egyre világosabb képet adnak a szexualitásról és annak sokféle szerepéről, ám a szexológiai ismeretek közül még a legjelentősebbek sem mentek át nálunk a köztudatba, vagy eltorzultan jelennek meg. Ennek fő oka, hogy a magyar tudományos életben még nem nyert „polgárjogot” a szexológia, nincs egyetlen tudományos intézete vagy tanszéke sem, igen kevesen foglalkoznak vele, s többnyire azok sem fő hivatásszerűen.
Ez alapján igencsak érthető, hogy szexuális kultúránk állapotáról sem rendelkezünk megbízható és naprakész adatokkal. Folyt ugyan néhány, viszonylag szűk körű és nem reprezentatív adatgyűjtés az elmúlt évtizedekben, de ezekből csak hozzávetőlegesen rajzolhatjuk meg a folytonosan változó helyzetet. Ezért, ha érteni és tudatosan befolyásolni akarjuk a hazai szexuális kultúra állapotát, akkor nem árt bizonyos alapkérdéseket tisztázni.
A szexuális kultúra fogalma és funkciója
A szexuális kultúrát ma még sokan a köznapi értelemben vett testi kapcsolatra, a szexuális örömszerzés és kielégülés módozataira szűkítik. Valójában azonban a szexualitás ennél jóval szélesebb körű fogalom: felöleli a nemiség minden vonatkozását, a nemek kapcsolatának valamennyi szintjét. A szexuális kultúra tehát a nemek viszonyának kultúrája, éspedig nemcsak egyéni, hanem társadalmi téren is.
A szexualitás eredetileg és elsődlegesen a fajfenntartás szolgálatában állt. Ám ha meggondoljuk, hogy újabb vizsgálati adatok szerint 4–5 ezer közösülésből átlagban csak egy eredményez gyermeknemzést, akkor el kell ismernünk, hogy a szexualitásnak a fajfenntartáson kívül még más szerepei is vannak. Közhely, hogy van örömszerző funkciója, s hogy kielégülést, megnyugvást szerezhet. A szexualitás tehát túllép a testi, biológiai szükségleteken, s bizonyos lelki szükségletek kielégítését is lehetővé teszi. Ezek közé tartozik például az érzelmi biztonság iránti igény, ami eredetileg a szülőkhöz és nevelőkhöz kapcsolódik, de a róluk való „leválás” után kielégítése csak intim baráti vagy partnerkapcsolattól várható. Önbizalomhiány vagy szorongás esetén különösen fontos, hogy intim kapcsolatunkban megerősítésre és biztonságra találjunk. Ennek feltétele, hogy legyen valaki, akinek nyíltan feltárhatjuk, bevallhatjuk kétségeinket és gondjainkat („önfeltárási szükséglet”), s akiben teljesen megbízhatunk. Kölcsönös és teljes bizalom pedig csak kulturált szexuális kapcsolattól várható.
Kérdés azonban, hogy milyen kritériumai vannak a kulturált szexuális kapcsolatoknak. Elég nyilvánvaló ugyanis, hogy nem minden szexuális kapcsolat nevezhető kulturáltnak. A pozitív érzelmektől mentes, erőszakkal, csellel vagy pénzzel kikényszerített szexuális kapcsolat nyilvánvalóan nem igazán kulturált. Ebből is látszik, hogy a kulturáltság fő kritériuma erkölcsi jellegű. A különféle szexuális kapcsolatok erkölcsi megítélésében azonban ma még sok a bizonytalanság és a félreértés.
Sokan csak a kölcsönös szerelmen alapuló, kizárólagos kapcsolatokat tartják erkölcsösnek, vagyis a zárt monogámiát. Mások ezt korszerűtlennek érzik és szabadabb, nyitottabb kapcsolatokat igényelnek.
Nem szabad elfeledkezni, hogy a szexuális kultúra nem csak a heteroszexuálisok kiváltsága, hanem ugyanúgy a melegek, leszbikusok, biszexuálisok és transzneműek kapcsolata is erre kell épüljön.
Mai társadalmunkban az erkölcsi értékek meglehetősen sokfélék (pluralizmus), ezért a megítélés is igen különböző. Van azonban néhány alapelv, amit legtöbben elfogadnak. Ilyen például az emberi méltóság tisztelete, vagy – a francia forradalom óta – a szabadság, egyenlőség és testvériség elvei. A kereszténység és más vallások tanításai sem mondanak ellent ezeknek, hiszen abból indulnak ki, hogy mindnyájan Isten teremtményei vagyunk, tehát bizonyos értelemben testvérek, akik egyenlőek és szabad akarattal rendelkeznek.
Elsajátításának forrásai és korlátai
Ellentétben azokkal, akik azt hiszik, hogy a szexhez nem kell műveltség, mert ösztönös és velünk születik (éppúgy, mint az állatoknál), nemcsak a tudományos vizsgálatok adatai, hanem a szexuális viselkedés sokféleségének egyszerű megfigyelése is arról tanúskodnak, hogy a nemi élet nem független az adott társadalom szokásrendjétől, kultúrájától, hanem annak szerves részét képezi. Így minden kornak és társadalomnak megvan a maga sajátos szexuális kultúrája. A társadalmak pedig változnak, fejlődnek, a szexuális kultúra követi a változásokat, ezért érthetően nem egységes, hanem különböző szintű és jellegű részekre tagolódik.
Az adott társadalmon múlik, hogy ebből a változó, sokrétű szexuális kultúrából mi és hogyan jut el az egyénekhez, főként a felnövekvő generációhoz. Régebbi korokban a fiatalok közvetlen megfigyelések, utánzás révén sajátították el az akkor és ott helyénvalónak tartott szexuális viselkedést. Napjainkra viszont a szexuális kultúra terjedésének jó néhány útja és lehetősége alakult ki:
A család és a szexuális nevelés
Kétségtelen, hogy a gyermekek szexuális kultúráját is a család alapozza meg, természetesen jellegétől függően sokféleképpen. Nem mintha tudatos szexuális nevelés folyna az átlagos magyar családban (ez ma még serdülőkorú gyermekek esetében is ritkaság), hanem a szülők és családtagok viselkedése akaratlanul is követendő mintát nyújt a gyermeknek.
Első és legfontosabb, hogy a családi hatások nyomán a gyerek spontán módon azonosul saját biológiai nemével, vagyis megtudja és elfogadja, hogy ő kisfiú vagy kislány. Azt is itt tudja meg először, hogyan kell viselkednie egy kisfiúnak vagy kislánynak, s ezzel megkezdődik a nemi szerepek tanulása, vagyis a pszichoszexuális fejlődés, ami a nemiséggel kapcsolatos ismeretek, készségek és viselkedési szabályok elsajátítását jelenti.
A család ilyen „alapozó” szerepe azonban nem mindig pozitív. Az ugyan ritkaság, hogy a gyermek nemi azonosulását megzavarja a téves nevelés, ám annál gyakoribb a negatív példamutatás és a korszerűtlen nemi szerepek felé terelés. Előbbire utal a szülői durvaság, elhanyagolás vagy féltékenykedés, az utóbbira pedig a gyermekek nemek szerint eltérő megítélése vagy előnyben részesítése stb.
A gyermek első szexuális ismereteit is legtöbbször a szüleitől szerzi – például a nemek különbözőségére vagy a kisbabák eredetére vonatkozóan –, ugyanakkor gyakran kap kitérő vagy félrevezető válaszokat. Így hamar megérzi, hogy vannak „tabutémák”, ez elfojthatja érdeklődését, esetleg máshonnan próbálja megtudni, amire kíváncsi. Melegágya ez a szexuális gátlásosságnak és/vagy a hiányos, mi több, téves ismeretek beszerzésének. Nem kellenek ahhoz pontosabb, újabb adatok, hogy megállapíthassuk: a családok többsége alkalmatlan a korszerű szexuális nevelésre.
Az iskola és a közösségek nevelő hatása
A családi nevelés hiányosságait az óvodás kortól kezdve az intézményes nevelésnek kellene pótolnia. A hivatásos nevelőket azonban még mindig nem készítették fel sem az úgynevezett „családi életre nevelésre”, sem a szélesebb értelemben vett szexuális nevelésre. Nincs ilyen irányú képzés a főiskolákon és egyetemeken, s természetesen érdemleges továbbképzés sem. Az 1973-as népesedéspolitikai kormányhatározat nyomán a „családi életre nevelés” kísérletéből is csak annyi maradt, hogy néhol a tizenévesek osztályaiba időnként meghívták az orvost – vagy más szakembert –, hogy tartson felvilágosító órát, esetleg válaszoljon a tanulók kérdéseire.
Ez korántsem pótolja az átfogó szexuális nevelést, ahogyan a biológiai vagy egészségügyi tananyag sem elegendő. Az utóbbi években csak magánkezdeményezések keretében próbálkoztak alkalmi szexuális neveléssel, ami erős ellenállásba is ütközött. Így a Czeizel Endre nevéhez fűződő „családi életre nevelés” tanterv, amelyhez tankönyv is készült, vagy Bácskai Júlia „magánélettani” kurzusai vagy a Forrai Judit által szervezett „AIDS-megelőző” tanfolyamok, s az Organon gyógyszergyár által támogatott Most Van Holnap Alapítvány „tinédzserambulanciái” és felvilágosító előadásai.
Alig változtat a helyzeten, hogy a Magyar Szexológiai Társaság tagjai szívesen vállalkoznak iskolai felvilágosító előadások tartására, s várják a pedagógusok jelentkezését akkreditált továbbképzési kurzusukra (amely kb. 1700 egyéb továbbképzés között kapott helyet).
A „szexuálterapeuták” – akik kevesen vannak ugyan és semmilyen, államilag elismert szakképzettséggel nem rendelkeznek – már több weblapon is kínálják szolgáltatásaikat, versengve az urológus-andrológusokkal (sőt, a Viagra megjelenése óta már a családorvosokkal is). Bár a szexuális zavarok száma a férfiaknál és a nőknél is minden jel szerint növekedőben van (sokak szerint népbetegség jellegű), az egészségügy nincs felkészülve a kezelésükre. Egyetlen szakrendelőben sem található szexuálterápiai szakrendelés, ahol a biztosítottak ingyenes ellátást kapnának. A szaksegítés iránti igény nagy, de ez az esetek többségében nem jelent fizetőképes keresletet. Ám mindenképpen arról tanúskodik, hogy az egészségkultúra a szexualitás területén is hiányos.
A média viszonya a szexuális kultúrához
Az iskolás kortól kezdve a média egyre inkább befolyásolja az egyének, sőt a csoportok szexuális kultúráját, ezért érdemes lenne ezt figyelemmel kísérni és a médiahatásokat korrigálni, ellensúlyozni. Erre azonban mindeddig még kísérlet sem történt – talán mert a szexuális kultúra formálásának hazánkban még nincs gazdája. Így aztán a legkülönbözőbb „szexuális szkriptek” tömege árasztja el az olvasókat, rádióhallgatókat, tévé-, video- vagy filmnézőket, sőt, az interneten kalandozókat is. A „szkriptek” a véleményalkotás, a viselkedés „forgatókönyvei”, minták, amelyek közül választani lehet.
E. J. Haeberle (2000) szerint a mai fiatalok gyakran egymásnak ellentmondó minták tömegéből kénytelenek választani, s kialakítani saját szexuális értékrendjüket; aztán megkeresni a hasonló értékrendű partnert, kölcsönösen egyeztetni az egyéni szkripteket, s közösen reagálni az újabbakra. Nem csoda, hogy sokan tanácstalanok, mert sem a szülőktől, sem a hivatásos nevelőktől nem kapnak elegendő segítséget a forgatókönyvek értékeléséhez; s így a divatra vagy a vonatkoztatási csoportjukra bízzák a választást.
Az egyének szexuális kultúráját pozitív vagy negatív értelemben alakító szkriptek éppúgy találhatók a nyomtatott sajtóban (a napilapoktól és magazinoktól kezdve egészen a szépirodalmi alkotásokig), mint az elektronikus médiumokban és a filmekben, hiszen a nemek viszonya alapvető téma minden műfajban. Tévedés lenne azt hinni, hogy csak a felvilágosító cikkek és könyvek, no meg a pornográf termékek kínálnak szexuális mintákat, mert még a népdalok, sőt, átvitt értelemben a vallásos énekek és imádságok is sokszor erről szólnak.
A szexuális kultúra egyrészt a korszerű szexológiai ismeretek által befolyásolt, elérendő ideál, másrészt társadalmi jelenség és folyamat, amelynek sokféle formája, mondhatni tünete van. A mögöttünk lévő évszázadban megfigyelt akceleráció folytán a fiatalok serdülése és nemi élete is jóval (3–5 évvel) előbb kezdődik, mint a század elején. Ma nemcsak a fiúk, hanem a lányok is átlag 16–17 éves korban veszítik el a szüzességüket. S éppen a szexuális nevelés hiánya vagy elégtelensége miatt a nem kívánt terhességek és a nemi úton terjedő betegségek ellen sem tudnak hatékonyan védekezni. Az elmúlt tíz évben 100 születésre átlagosan 80 művi abortusz jutott, s ennek 10–20%-a a 19 évesnél fiatalabb lányoknál! Ami sokszorosan nagyobb arány, mint a fejlett nyugat-európai országokban. (Franciaországban 100 születésre csak 13 művi abortusz jut, Hollandiában pedig mindössze 11 – s ezek közt jóformán nincs fiatalkorú! Tény viszont, hogy az USA-ban nem sokkal jobb a helyzet.)
Feltételezhetnénk ugyan, hogy a rendszerváltás a hazai szexuális kultúrát sem hagyta érintetlenül, különös tekintettel a légkör liberalizálódására. Ám a szórványos újabb adatok inkább azt mutatják, hogy a felnőtt generációk kultúrája az utóbbi évtized szexhulláma ellenére sem sokat változott, s lényegében ma is a 80-as évekhez hasonló a helyzet.
Egy effajta adatgyűjtés során a kérdőívet több mint ezren töltötték ki névtelenül. Sokan levelet is csatoltak hozzá, amelyben kibővítették és megindokolták válaszaikat, s nemritkán tanácsot, segítséget is kértek. A válaszolók kb. kétharmada nő volt, s csak egyharmada férfi. A száz fő- és jó néhány alkérdésből álló kérdőív első 19 kérdése a szexuális beállítottságot, az attitűdöket vizsgálta. Újabb 19 kérdés az eddigi szexuális fejlődésre és élményekre kérdezett. Öt kérdés a nem házasoknak, egyedülállóknak szólt, majd 11 kérdés a házasságot már ismerők tapasztalatait mérte föl, nyolc kérdés pedig a válásról és annak következményeiről érdeklődött – és így tovább. Minden fontos körülményre természetesen egyetlen kérdőívben nem lehet kitérni. Ha meggondoljuk, hogy a világhírű amerikai szexológus, A. C. Kinsey (1948 és 1953) 5–600 kérdést is feltett interjúi során, láthatjuk a téma bonyolultságát.
Elsajátításának forrásai és korlátai
Ellentétben azokkal, akik azt hiszik, hogy a szexhez nem kell műveltség, mert ösztönös és velünk születik (éppúgy, mint az állatoknál), nemcsak a tudományos vizsgálatok adatai, hanem a szexuális viselkedés sokféleségének egyszerű megfigyelése is arról tanúskodnak, hogy a nemi élet nem független az adott társadalom szokásrendjétől, kultúrájától, hanem annak szerves részét képezi. Így minden kornak és társadalomnak megvan a maga sajátos szexuális kultúrája. A társadalmak pedig változnak, fejlődnek, a szexuális kultúra követi a változásokat, ezért érthetően nem egységes, hanem különböző szintű és jellegű részekre tagolódik.
Az adott társadalmon múlik, hogy ebből a változó, sokrétű szexuális kultúrából mi és hogyan jut el az egyénekhez, főként a felnövekvő generációhoz. Régebbi korokban a fiatalok közvetlen megfigyelések, utánzás révén sajátították el az akkor és ott helyénvalónak tartott szexuális viselkedést. Napjainkra viszont a szexuális kultúra terjedésének jó néhány útja és lehetősége alakult ki:
- a legősibb, s mindmáig alapvető a családi minták követése;
- óvodás kortól kezdve egyre nagyobb szerepet kapnak a kortárs csoportok és a hivatásos nevelők;
- iskolás kortól növekvő hatást gyakorolnak a sajtótermékek, a rádió, a televízió, vagyis a média;
- serdülő- és ifjúkortól előtérbe kerülnek a partnerkapcsolati élmények, a plátói szerelmektől, a flörtölésen át a tartós együttjárásig;
- mindeközben az orvosok és egészségügyiek szerepe sem elhanyagolható.
A család és a szexuális nevelés
Kétségtelen, hogy a gyermekek szexuális kultúráját is a család alapozza meg, természetesen jellegétől függően sokféleképpen. Nem mintha tudatos szexuális nevelés folyna az átlagos magyar családban (ez ma még serdülőkorú gyermekek esetében is ritkaság), hanem a szülők és családtagok viselkedése akaratlanul is követendő mintát nyújt a gyermeknek.
Első és legfontosabb, hogy a családi hatások nyomán a gyerek spontán módon azonosul saját biológiai nemével, vagyis megtudja és elfogadja, hogy ő kisfiú vagy kislány. Azt is itt tudja meg először, hogyan kell viselkednie egy kisfiúnak vagy kislánynak, s ezzel megkezdődik a nemi szerepek tanulása, vagyis a pszichoszexuális fejlődés, ami a nemiséggel kapcsolatos ismeretek, készségek és viselkedési szabályok elsajátítását jelenti.
A család ilyen „alapozó” szerepe azonban nem mindig pozitív. Az ugyan ritkaság, hogy a gyermek nemi azonosulását megzavarja a téves nevelés, ám annál gyakoribb a negatív példamutatás és a korszerűtlen nemi szerepek felé terelés. Előbbire utal a szülői durvaság, elhanyagolás vagy féltékenykedés, az utóbbira pedig a gyermekek nemek szerint eltérő megítélése vagy előnyben részesítése stb.
A gyermek első szexuális ismereteit is legtöbbször a szüleitől szerzi – például a nemek különbözőségére vagy a kisbabák eredetére vonatkozóan –, ugyanakkor gyakran kap kitérő vagy félrevezető válaszokat. Így hamar megérzi, hogy vannak „tabutémák”, ez elfojthatja érdeklődését, esetleg máshonnan próbálja megtudni, amire kíváncsi. Melegágya ez a szexuális gátlásosságnak és/vagy a hiányos, mi több, téves ismeretek beszerzésének. Nem kellenek ahhoz pontosabb, újabb adatok, hogy megállapíthassuk: a családok többsége alkalmatlan a korszerű szexuális nevelésre.
Az iskola és a közösségek nevelő hatása
A családi nevelés hiányosságait az óvodás kortól kezdve az intézményes nevelésnek kellene pótolnia. A hivatásos nevelőket azonban még mindig nem készítették fel sem az úgynevezett „családi életre nevelésre”, sem a szélesebb értelemben vett szexuális nevelésre. Nincs ilyen irányú képzés a főiskolákon és egyetemeken, s természetesen érdemleges továbbképzés sem. Az 1973-as népesedéspolitikai kormányhatározat nyomán a „családi életre nevelés” kísérletéből is csak annyi maradt, hogy néhol a tizenévesek osztályaiba időnként meghívták az orvost – vagy más szakembert –, hogy tartson felvilágosító órát, esetleg válaszoljon a tanulók kérdéseire.
Ez korántsem pótolja az átfogó szexuális nevelést, ahogyan a biológiai vagy egészségügyi tananyag sem elegendő. Az utóbbi években csak magánkezdeményezések keretében próbálkoztak alkalmi szexuális neveléssel, ami erős ellenállásba is ütközött. Így a Czeizel Endre nevéhez fűződő „családi életre nevelés” tanterv, amelyhez tankönyv is készült, vagy Bácskai Júlia „magánélettani” kurzusai vagy a Forrai Judit által szervezett „AIDS-megelőző” tanfolyamok, s az Organon gyógyszergyár által támogatott Most Van Holnap Alapítvány „tinédzserambulanciái” és felvilágosító előadásai.
Alig változtat a helyzeten, hogy a Magyar Szexológiai Társaság tagjai szívesen vállalkoznak iskolai felvilágosító előadások tartására, s várják a pedagógusok jelentkezését akkreditált továbbképzési kurzusukra (amely kb. 1700 egyéb továbbképzés között kapott helyet).
A „szexuálterapeuták” – akik kevesen vannak ugyan és semmilyen, államilag elismert szakképzettséggel nem rendelkeznek – már több weblapon is kínálják szolgáltatásaikat, versengve az urológus-andrológusokkal (sőt, a Viagra megjelenése óta már a családorvosokkal is). Bár a szexuális zavarok száma a férfiaknál és a nőknél is minden jel szerint növekedőben van (sokak szerint népbetegség jellegű), az egészségügy nincs felkészülve a kezelésükre. Egyetlen szakrendelőben sem található szexuálterápiai szakrendelés, ahol a biztosítottak ingyenes ellátást kapnának. A szaksegítés iránti igény nagy, de ez az esetek többségében nem jelent fizetőképes keresletet. Ám mindenképpen arról tanúskodik, hogy az egészségkultúra a szexualitás területén is hiányos.
A média viszonya a szexuális kultúrához
Az iskolás kortól kezdve a média egyre inkább befolyásolja az egyének, sőt a csoportok szexuális kultúráját, ezért érdemes lenne ezt figyelemmel kísérni és a médiahatásokat korrigálni, ellensúlyozni. Erre azonban mindeddig még kísérlet sem történt – talán mert a szexuális kultúra formálásának hazánkban még nincs gazdája. Így aztán a legkülönbözőbb „szexuális szkriptek” tömege árasztja el az olvasókat, rádióhallgatókat, tévé-, video- vagy filmnézőket, sőt, az interneten kalandozókat is. A „szkriptek” a véleményalkotás, a viselkedés „forgatókönyvei”, minták, amelyek közül választani lehet.
E. J. Haeberle (2000) szerint a mai fiatalok gyakran egymásnak ellentmondó minták tömegéből kénytelenek választani, s kialakítani saját szexuális értékrendjüket; aztán megkeresni a hasonló értékrendű partnert, kölcsönösen egyeztetni az egyéni szkripteket, s közösen reagálni az újabbakra. Nem csoda, hogy sokan tanácstalanok, mert sem a szülőktől, sem a hivatásos nevelőktől nem kapnak elegendő segítséget a forgatókönyvek értékeléséhez; s így a divatra vagy a vonatkoztatási csoportjukra bízzák a választást.
Az egyének szexuális kultúráját pozitív vagy negatív értelemben alakító szkriptek éppúgy találhatók a nyomtatott sajtóban (a napilapoktól és magazinoktól kezdve egészen a szépirodalmi alkotásokig), mint az elektronikus médiumokban és a filmekben, hiszen a nemek viszonya alapvető téma minden műfajban. Tévedés lenne azt hinni, hogy csak a felvilágosító cikkek és könyvek, no meg a pornográf termékek kínálnak szexuális mintákat, mert még a népdalok, sőt, átvitt értelemben a vallásos énekek és imádságok is sokszor erről szólnak.
A szexuális kultúra egyrészt a korszerű szexológiai ismeretek által befolyásolt, elérendő ideál, másrészt társadalmi jelenség és folyamat, amelynek sokféle formája, mondhatni tünete van. A mögöttünk lévő évszázadban megfigyelt akceleráció folytán a fiatalok serdülése és nemi élete is jóval (3–5 évvel) előbb kezdődik, mint a század elején. Ma nemcsak a fiúk, hanem a lányok is átlag 16–17 éves korban veszítik el a szüzességüket. S éppen a szexuális nevelés hiánya vagy elégtelensége miatt a nem kívánt terhességek és a nemi úton terjedő betegségek ellen sem tudnak hatékonyan védekezni. Az elmúlt tíz évben 100 születésre átlagosan 80 művi abortusz jutott, s ennek 10–20%-a a 19 évesnél fiatalabb lányoknál! Ami sokszorosan nagyobb arány, mint a fejlett nyugat-európai országokban. (Franciaországban 100 születésre csak 13 művi abortusz jut, Hollandiában pedig mindössze 11 – s ezek közt jóformán nincs fiatalkorú! Tény viszont, hogy az USA-ban nem sokkal jobb a helyzet.)
Feltételezhetnénk ugyan, hogy a rendszerváltás a hazai szexuális kultúrát sem hagyta érintetlenül, különös tekintettel a légkör liberalizálódására. Ám a szórványos újabb adatok inkább azt mutatják, hogy a felnőtt generációk kultúrája az utóbbi évtized szexhulláma ellenére sem sokat változott, s lényegében ma is a 80-as évekhez hasonló a helyzet.
Egy effajta adatgyűjtés során a kérdőívet több mint ezren töltötték ki névtelenül. Sokan levelet is csatoltak hozzá, amelyben kibővítették és megindokolták válaszaikat, s nemritkán tanácsot, segítséget is kértek. A válaszolók kb. kétharmada nő volt, s csak egyharmada férfi. A száz fő- és jó néhány alkérdésből álló kérdőív első 19 kérdése a szexuális beállítottságot, az attitűdöket vizsgálta. Újabb 19 kérdés az eddigi szexuális fejlődésre és élményekre kérdezett. Öt kérdés a nem házasoknak, egyedülállóknak szólt, majd 11 kérdés a házasságot már ismerők tapasztalatait mérte föl, nyolc kérdés pedig a válásról és annak következményeiről érdeklődött – és így tovább. Minden fontos körülményre természetesen egyetlen kérdőívben nem lehet kitérni. Ha meggondoljuk, hogy a világhírű amerikai szexológus, A. C. Kinsey (1948 és 1953) 5–600 kérdést is feltett interjúi során, láthatjuk a téma bonyolultságát.
források: dr. Szabó Vilmos, lifegarden.hu; szatmar.ro
